A YouTube-on keresztül üzent Mesterházy Attila Orbán Viktornak.
2010. február 03. 16:11
p
0
0
16
Mentés
Orbán Viktor néhány nappal ezelőtt kérte az emberek segítségét a Facebookon ahhoz, hogy mi az, ami semmiképpen se maradjon ki az évértékelő beszédéből. Erre a felhívásra Mesterházy Attila sem tudott nemet mondani, az MSZP kormányfőjelöltje videóüzenetben járult hozzá ahhoz, „hogy megszülethessen a Fidesz elnökének évértékelő beszéde”.
Mesterházy szerint a „Fidesz programot, mint egy atomtitkot úgy őrzik”, és csak elszólásokból tudhatjuk, mint tenne a párt valójában. Éppen ezért a szocialista politikus több javaslatot is tett, amiről Orbánnak beszélni kellene. Felvetette a költségvetési hiány kérdését, a közmédiumok esetleges centralizálást, az alkotmánymódosítást, és az önkormányzati választások elhalasztásának a lehetőségét is, mint témát.
Több ötlet arra vonatkozott, hogy Orbán végre valljon színt a Jobbikkal és a szélsőségesekkel kapcsolatosan. Mesterházy Attila a rövid videót „Hajrá Magyarország, hajrá őszinte beszéd!” felkiáltással zárta.
Persze nem rajta múlt; ő megtett minden gusztustalanságot, amit csak lehet, ám az elvi szilárdság kifogott rajta. Ami egyaránt jellemző Lévai Anikóra és Orbán Viktorra. Horváth K. József írása.
Pataky Attila, az Edda legendás frontembere durván nekiment Azahriahnak: szerinte a 23 éves énekes dalai a drog, az öngyilkosság és a morális leépülés kultuszát terjesztik. A rockzenész szerint Azahriah nemcsak ostobaságokat beszél, hanem veszélyt is jelent a fiatalokra nézve – és ha így folytatja, „büntetőjogi kategória lesz” a vége.
Íme, korunk hőse, a tiszás törzsszavazó, a f...szkalap.
p
1
0
2
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 16 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kris
2010. február 03. 23:27
Azért az valahol megnyugtató, hogy követelte a színvallást fasizmus ügyben.
Amit nem értek, hogy miért nem lehet kommentelni a videót. Valamitől félnének? De akkor értékelni miért lehet? (Másfél csillagocskánál jár a szösszenet.)
Örülök Attilának...
Ezeket leszedálták, hogy ekkorákat hibáznak ?
1 darab jó megmozdulásuk sem volt idáig, csak vágják a fát maguk alatt.
Nem tudom ki a kampányfőnök (már az igazi), de biztos folyamatosan részeg.